Méretét tekintve a legnagyobb a rézfúvós hangszercsaládban. Ennek köszönhetően a hangja mély, ezért a fúvós, illetve szinfónikus zenekarok basszus szólamát hívatott erősíteni. Megszólaltatásához -más rézfúvós hangszerekhez hasonlóan- az ajkak rezgetése szükséges, melyek által létrehozott hangot a hangszer teste alakít át és erősít fel. A tuba méretének és súlyának köszönhetően a rajta játszó játékosok leginkább ülve használják. 

Története egészen az ókorig nyúlik vissza. Már a Római Birodalomban is létezett egy tuba nevű hangszer, mely akkor még bronzból készült és egy másfél méter hosszú, egyenes, kúpos furattal rendelkezett. Nagy súlya miatt a korabeli ábrázolások szerint a játékos egyik kezével a fúvókát szorította ajkaihoz, a feje fölé emelt másikkal egy lánc segítségével a tölcséres végét tartotta. Általában a csatamezőn volt használatos, az ellenség elrettentését szolgálta.

A mai értelemben vett tuba Wilhelm Friedrich Wieprecht nevéhez fűződik, aki 1835-ben alkotta meg a hangszert jelen formájában.