„Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.”(Kodály Z.)

Koroknai Rózsa


munkaközösség-vezető

fuvolatanár



A tiszafüredi zeneiskolával való első találkozásomat Szabó Katalin, akkori igazgatónőnek köszönhetem, aki főiskolás koromban levelet írt nekem, hogy nagy szükség lenne rám a városban. Akkor nem is gondoltam, hogy ez a levél mennyire meghatározó lesz további sorsom alakulásában.

Először diákként félállásban, majd a zeneakadémia elvégzése után kinevezett tanárként vagyok az iskolában 20 éve. Nagyon megszerettem a várost, a gyerekeket. Pedagógusként mindig megbecsülést kaptam és mai napig kapok feljebbvalóimtól és kollégáimtól, szülőktől egyaránt.

Magamról annyit írnék, hogy 10 éves koromban kezdtem el fuvolázni a balmazújvárosi zeneiskolában, majd 14 évesen a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam tovább. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárképző tagozatán 1989-ben diplomáztam, ahol a diplomatanításomat már tiszafüredi növendékemmel Szabó Zsuzsával védtem meg, ami kitüntetett ötös lett. Tanulmányaimat tovább folytattam a budapesti Zeneakadémia debreceni tagozatán, ahol 1992-ben vehettem át fuvola művésztanári diplomámat.

Tiszafüreden a Fekete László Zeneiskolában a 20 év alatt több növendékem került tovább szakiskolába, és köztük már diplomás fuvolatanár is van. Mai napig aktív muzsikusai vagyunk a város zenei életének. Koncerteztek tanítványaim Debrecenben. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fafúvósversenyekről, Mezőtúrról számos I. II. III. és különdíjat is elhoztak növendékeim az évek alatt. A fuvolások nyáron táborokban vesznek részt. Zeneiskolánkban tagjai a kis és nagyzenekarunknak.

Pedagógiai hitvallásom: Pedagógusnak születni kell. A gyermek számomra csoda. Minden nap tanulok tőlük, én tanítom őket, közben állandóan töltenek engem is. A tanulás kiindulópontja nálam a felszabadult, boldog gyermek, aki órán jól érzi magát, mert innentől kezdve lehet a tanítvánnyal szépen dolgozni, „nagyot” alkotni. A gyermeket nagyon kell szeretni.

Pedagógusnak lenni a mai világban nagyon nehéz, de mégis szép feladat, amit igyekszem minden nap alázattal és nagy hivatástudattal gyakorolni, mert nagyon szeretem, amit csinálok.

 

Oktatott hangszerek:

 

Fuvola

Furulya

 

Oktatás helyszínei:

 

Tiszafüred

Tiszaszőlős

 

 

 

 Képek az órákról: