„Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.”(Kodály Z.)

Gál-Mohos Marianna


szolfézstanár


1996-ban diplomáztam kiváló eredménnyel a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-ének-zene szakán.

Még ez év szeptemberében szolfézs tanári állást kaptam szülővárosomban, Püspökladányban, a kiválóra minősített Csenki Imre Művészeti Iskolában. Egy nagyon összetartó, fiatalos, kreatív tantestület tagja lettem, jó volt azokkal a kollégákkal együtt dolgozni, akik egykor engem is tanítottak. Szívvel-lélekkel oktattuk zenére a város gyermekeit, állandó résztvevői voltunk a városi, iskolai rendezvényeknek.

2004 szeptemberében, -vezetésemmel- elindult a Comenius I. Minőségbiztosítás Intézményi modell kiépítése, melynek legfontosabb hozadékát a partnerközpontú együttműködésben látom, gyerekek-szülők-tanárok és a fenntartó között.

A szolfézs tanítás legfontosabb céljának tartom (a tananyag közvetítésén túl), hogy formáljam a gyermekek esztétikai műveltségét, jó zenei ízlését és ítélőképességét.

Ezen célok eléréséhez, sok iskolán kívüli programot szerveztem.

2001 óta vesznek részt egyesített szolfézs csoportjaim az iskola FarsHangi koncertjén. Egy-egy ilyen alkalommal 30-40 gyerek énekel és táncol a színpadon. Ezek a produkciók összekovácsolták a zeneiskolás gyerekeket és szüleiket egyaránt. Igazi csapatmunka folyt a próbákon, a fellépés pedig életre szóló élményt jelentett nekik.

2003-ben felvettem a kapcsolatot Varga Károllyal, nyugalmazott rádiós műsorvezetővel, a Hungaroton hanglemez kiadó Hang-Játék című vetélkedőjének játékmesterével. 2010-ig minden csapatom arany „summa cum laude” minősítéssel nyerte meg a játék területi fordulóját. 2004-ben csapatunk a szolnoki területi fordulóban gimnazistákkal versenyezve érte el a legmagasabb minősítést.

2004-ben, a zeneoktatás 45 éves fennállása tiszteletére előadtuk Csenki Imre – Vargha Balázs: A tücsök és a hangyák című mese-daljátékát. Részt vettem a meseopera gyermekkari részleteinek betanításában, és a felnőtt kar munkájában egyaránt.
Ez a gyerekekhez is közel álló produkció, várakozáson felüli anyagi, erkölcsi sikert és megbecsülést hozott az intézmény minden növendékének, felkészítő tanárainak és nem utolsó sorban a városnak. A Csenki-család boldog örömmel fejezte ki köszönetét a színvonalas produkció láttán.

1996 óta tagja vagyok Püspökladány város Pro Urbe díjjal kitűntetett Cenki Imre vegyes karának. 2005 tavaszától alkalmam volt vezetni a kórust egy ideig, és részt venni velük Lengyelországban, Lublin városában egy nemzetközi kórustalálkozón.

2006-ban Bartók Béla, majd 2007-ben Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából a város 3 általános iskolájának és a zeneiskolának készítettem interaktív vetélkedőt.

2009-től szolfézs csoportjaimmal minden évben látogattuk a Debreceni Egyetem által szervezett Ifjúsági Hangversenyeket.

2012-ben férjemmel, és két fiammal Tiszafüredre költöztünk. 2014 szeptemberétől vagyok tagja a Fekete László zeneiskola tantestületének.

Hiszem, hogy Tiszafüreden is minden gyermek a maga valóságában egyszeri és megismételhetetlen kis csoda, aki birtokában van valami egyedinek, amiben ő jó, amiben több a másiknál. Ezt próbálom megtalálni, felfedezni, ráébreszteni a gyermeket saját értékeire, vele együtt mindent megtenni azért, hogy mindez felszínre kerüljön. A művészetoktatás jelentősége azért olyan nagy, mert segítségével nagymértékben lehet emelni az oktatás általános színvonalát.

 Szerencsére azt tapasztalom, a gyermekeikre odafigyelő szülő tudja ezt.  Kutatások, kimutatások világosan bizonyítják, hogy a művészeti nevelés növeli a tanulók általános teljesítményét, fejleszti nyelvi, írás-olvasási, számolási készségüket.

 Kodály Zoltánt idézve: 

„…a zenetanulás pozitíve megkönnyíti a számtant a ritmussal, a folyékony olvasást a dallammal, a szép- és helyesírást. A kottaírás nagyobb pontosságra szoktat, grafikai érzéket fejleszt, az éneklés a szótagok élesebb megfigyelésére, pontosabb kiejtésre, helyesebb artikulációra tanít; jó légzés, bátrabb fellépés, fejlettebb hallás, fokozott testi egészség, jó közérzet, derűs hangulat. Megannyi munkakedvet fokozó mellékes járulék, ami a rendes iskolában mind hiányzik.”

 Oktatott tantárgyak:

 

Szolfézs

 Oktatás helyszínei:

 

Tiszafüred

Tiszaszentimre

Tiszaörs

 Képek az órákról: